A nagyhagyományú Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan verseny

VÍZY ZSOLT

Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, Budapest

vizsol@f.fazekas.hu

Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz-földtan verseny az egyik legrégebbi az országos – illetve az utóbbi években már nemzetközivé vált – földrajzi témájú tanulmányi versenyek között. Keretében a tanulók földrajzi tudásának megmérettetésére a 2018-2019. tanévben immár 27. alkalommal kerül sor. A verseny néhány évvel ezelőtt Tardy János, a Magyar Természettudományi Társulat elnöke erőfeszítései eredményeként nemzetközivé szélesedett. Ennek köszönhetően versenyzők érkezhetnek a Felvidék, Kárpátalja, Erdély és a Vajdaság különböző iskoláiból is. A verseny kiírója és rendezője aMagyar Természettudományi Társulat (MTT), de számos más szervezet is segíti szakmai megvalósítását. A szakmai együttműködők között találjuk a Magyar Földrajzi Társaságot, az Eszterházy Károly Egyetemet, az ELTE Természettudományi Karát, a Bükki Nemzeti Park egri igazgatóságát, Magyar Bányászati és Földtani Szolgálatot (MBFSZ), a Magyarhoni Földtani Társulatot, a TIT Szövetség tagegyesületeit és a TermészetBúvár Alapítványt. A verseny szervezésében jelentős részt vállalnak az Oktatási Hivatal Pedagógiai Oktatási Központjai és a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium. A verseny megrendezését több szervezet anyagilag is támogatja.

A verseny az általános iskolás (13-14 éves) tanulóknak kínál megmérettetési lehetőséget. Célja, hogya föld- és a földrajztudomány iránt érdeklődő, tehetséges magyarországi és külhoni magyar anyanyelvű tanulók összemérhessék elméleti tudásukat és az ismeretek gyakorlati alkalmazására irányuló képességüket. A verseny egyben találkozási lehetőséget is jelent a versenyfelkészítésben aktív pedagógusok számára.

Külön kategóriában versenyeznek a 7. és a 8. osztályosok. A verseny több fordulóból áll. Az iskolai fordulóból a legjobbak a megyei illetve a budapesti kerületi döntőbe juthatnak. Ebben az évben a házi, iskolai, Budapest esetében a kerületi forduló időpontja 2019. február 18. hétfő 15.00 óra. A verseny első fordulóján az MTT által biztosított központi feladatlapot oldják meg a diákok 90 perc alatt, amivel maximum 100 pontot szerezhetnek. A verseny szervezését az iskolákban a szaktanárok koordinálják, az ő feladatuk a feladatlapok nyomtatása, a verseny lebonyolítása, a dolgozatok értékelése és az eredménylista megküldése a megyei illetve a budapesti versenyfelelősnek. Minden megyében a megyei versenyfelelős határozza meg a megyei döntőbe jutás feltételeit. A megyei fordulókkal kapcsolatban a megyei TIT Szervezetek vagy az Oktatási Hivatal Pedagógiai Oktatási Központjainak versenyfelelősei adnak tájékoztatást. Budapesten a kerületi versenyek szervezését a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium végzi. A fővárosban kerületenként és évfolyamonként 2-2 tanuló juthat tovább a budapesti döntőbe.

megyei és budapesti fordulóban – ebben az évben április 6-án – a versenyzők ugyancsak 100 pontos központi feladatsort oldanak meg 120 perc alatt. A dolgozatokat központi javítókulcsok alapján a helyi versenybizottság javítja és értékeli. A megyékből a legmagasabb pontszámot elért 7. évfolyamos és 8. évfolyamos tanuló jut a döntőbe. (A fővárosból évfolyamonként az első három-három helyzet jut tovább a Kárpát-medencei döntőbe.) Holtverseny esetén 10 kérdésből álló feladatsort kell megoldaniuk az érintetteknek. Az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági résztvevők a helyi fordulók legjobbjaiból kerülnek a döntőbe. Magyarországot a döntőben 22 hetedik és 22 nyolcadik osztályos tanuló képviseli. Hozzájuk csatlakozik Erdélyből 8, a Felvidékről 4, a Vajdaságból 4 és Kárpátaljáról 2 tanuló. Így áll össze a döntő 62 fős mezőnye.

Versenydolgozatot írnak a tanulók a kerületi fordulóban (forrás)

Kárpát-medencei döntőt 2019. május 10–12. Egerben az Eszterházy Károly Egyetemen rendezik. A döntő a hagyományoknak megfelelően háromfordulós: írásbeli, terepgyakorlati és szóbeli fordulót foglal magában. A versenyzők először egy 100 pontos feladatlapot oldanak meg, amire 90 perc áll rendelkezésre. A második versenyrész gyakorlati jellegű. A két évfolyam versenyzői a döntő idején közösen szervezett terepbejáráson vesznek részt, az itt látottakhoz, hallottakhoz kapcsolódnak a feladatok. A harmadik rész szóbeli, ahol a versenyzők tételt húznak, és a kihúzott témákban rövid (5 perces) előadásokat tartanak, ami térképhasználati és a terepi fordulóhoz kapcsolódó kőzet-felismerési feladattal egészül ki. A szóbeli versenyen csak a szervezők által biztosított falitérképek, atlaszok használhatók.

A 2018. évi döntő megnyitója Egerben az Eszterházy Károly Egyetem dísztermében (forrás)

Terepi információgyűjtés a döntőben 2018-ban (forrás)

Az MTT a versenyzőknek és a felkészítő-tanároknak emléklapot ad. Évfolyamonként a verseny első hat helyezettje és felkészítő tanára oklevélben részesül, míg a Kárpát-medencei első helyezett tanulók a Teleki Pál érmet is megkapják. A döntő első 3-3 helyezett versenyzője és a határon túli régiók legeredményesebb diákjai 2019 nyarán részt vehetnek az egyhetes III. Kárpát-medencei Tehetségtáborban, amelyet a Magyar Természettudományi Társulat szervez. A 2017-2018. tanév tehetségtábora a Balaton-felvidéken került megrendezésre.

Mivel az oktatás szervezeti struktúrája az előző években jelentős mértékben átalakult, és eltérő mértékben működik a munkaközösség-vezetői, illetve tantárgygondozói rendszer, egyre nagyobb kihívást jelent a fővárosi és a kerületi fordulók megszervezése. A verseny eredményes működésében és fennmaradásában a lelkes földrajztanárok mellett a Magyar Természettudományi Társulat eredményes lobbi-tevékenységének köszönhető. Valamennyi érintett fontosnak tartja, hogy ez a több évtizede létező, és diákok ezreit megmozgató verseny a jövőben is megmaradjon és az eddigiekhez hasonlóan eredményesen működjön.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.