A Magyar Földrajzi Múzeum, a földrajz oktatásának egy különleges helyszíne

A Magyar Földrajzi Múzeum, mint Érd városának egyetlen közgyűjteménye 34 éve várja látogatóit. Az intézményt alapító dr. Balázs Dénes elképzelésében egy a földrajztudomány kiemelkedő személyiségeinek emléket állító múzeum szerepelt. Egy olyan közgyűjteményt álmodott, amely nem csak állandó kiállításaival, de programjaival, időszakos tárlataival, a tudományos ismeretterjesztés élő központja. Szavait idézve, egy „Élő múzeumot akartam csinálni”.

Az Érd központjában lévő műemléki múzeumépület, mely 170 éves története során már sokféle funkciót ellátott (fogadó, fiúiskola, községháza), ma gyönyörű kertje miatt kedvelt a város lakóinak körében. Azonban, hogy milyen érdekességeket rejt maga az épület, sokan nem is sejtik.

A Magyar Földrajzi Múzeum épülete (Boros Sándor felvétele)

A Magyar utazók, földrajzi felfedezők című kiállításunk 70 magyar utazó, földrajzi felfedező munkásságát, élményeit tárja a látogatók elé. A kiállítás célja bemutatni, hogy hazánk szülöttei milyen sokat tettek a Föld megismerésében. Sokféle életút, sokféle munkásság áll az utazó mögött, de a megismerés vágya és a felfedezés élménye iránti vágy mindannyiukban közös. Gondoljunk csak Benyovszky Móric madagaszkári tevékenységére, Cholnoky Jenő kínai utazására, Germanus Gyula orientalista munkásságára, vagy Farkas Bertalan űrutazására. Az utazók által gyűjtött néprajzi tárgyak és preparátumok teszik igazán látványossá a kiállítást. S aki még nem látott zsugorított emberfejet (másolat) annak is érdemes ellátogatni hozzánk.

A Magyar utazók, földrajzi felfedezők című kiállítás részlete (múzeumi munkatárs felvétel)
Múzeumi óra az Ázsiában járt magyar utazókról (múzeumi munkatárs felvétele)

 A Kárpát-medence tudományos feltárói című kiállítás hazánk kutatástörténetét mutatja be. A Balaton-kutatás dokumentumai, a geológusok-geográfusok munkássága, a térképezés és a barlangkutatás története mind hazánk jobb megismerését segíti. A Balaton-kutatás során használt összehajtható bőrcsónak, a Hátszegen megtalált őshüllők maradványai, a légifotózás során használt Zeiss C5-ös légifotó kiértékelő műszer, vagy a zsombolyt idéző Barlangászok terme mind igazi különlegesség a látogatók számára.

A 3276 expedíciós nap, Balázs Dénes a múzeumalapító geográfus újraolvasva című tárlat, az intézményalapító Balázs Dénes munkásságát mutatja be. A kiállításon végigsétálva úgy érezhetik magukat a látogatók, mint egy Föld körüli utazás résztvevői. A barlangok, a sivatagok, az őserdők, a jég és a vulkánok világában tehetnek kirándulást, ezen keresztül megismerve azt a példaértékű munkát, amit Balázs Dénes végzett. Láthatják a Balázs Dénes által feltérképezett Szabadság-barlang és Mészégető-zsomboly egy-egy részletét maketten, az őserdők élővilágát diorámán, részesei lehetnek a fang népcsoport m’biri szertartásának, és akinek ez sem elég, az foghat halat az atapaszk indiánok halfogó kerekével.

 

Diákcsoport a 3276 expedíciós nap, Balázs Dénes a múzeumalapító geográfus újraolvasva című kiállításon (múzeumi munkatárs felvétele)
Diákcsoport a 3276 expedíciós nap, Balázs Dénes a múzeumalapító geográfus újraolvasva című kiállításon (múzeumi munkatárs felvétele)
Diákcsoport a 3276 expedíciós nap, Balázs Dénes a múzeumalapító geográfus újraolvasva című kiállításon (múzeumi munkatárs felvétele)

Érd város történetét mutatja be az őskortól a 20. század közepéig a Helytörténeti kiállítás. Az egykori eszközök, berendezett enteriőrök adnak bepillantást az egykori mezőváros életébe. Továbbá megismerhetik a látogatók az egykori repülőtér történetét, és megnézhetik az egykori Sina-kastély makettjét is.

A kiállításhoz kapcsolóan a múzeum rendszeresen tart múzeumi órákat, kézműves foglalkozásokat, versenyeket. Elsősorban óvodás és általános iskolás csoportok veszik igénybe ezeket a programokat. A legkisebbek számára a múzeum állandó kiállításain tett Manóséták, és a Föld születését bemutató foglalkozások a legkedveltebbek. Az alsótagozatosok körében az indiánok kultúráját és a neandervölgyi ősember életét bemutató órák a legnépszerűbbek. A felsőtagozatos korosztály az Afrikában és az Ázsiában járt utazókról szóló foglalkozásokat részesíti előnyben. Az órák nagyon fontos része a tárgyak megismerése, a drámapedagógia és a csoportos vagy egyéni munkán alapuló kutatómunka. A múzeum részletes múzeumpedagógia programkínálatát a www.foldrajzimuzeum.hu oldalon olvashatják.

Múzeumi óra óvodásoknak a neandervölgyi ősemberekről (múzeumi munkatárs felvétele)
Kézműves foglalkozásokat is rendszeresen tart a múzeum (múzeumi munkatárs felvétele)

 

Minden utazni vágyó és a világ érdekességeire nyitott embert vár a Magyar Földrajzi Múzeum.

 

Kontakt és szerző:

Mácsai Anetta

macsai@foldrajzimuzeum.hu

Magyar Földrajzi Múzeum,

2030 Érd, Budai út 4.

http://www.foldrajzimuzeum.hu/