A Kaukázus gyöngyszeme, Grúzia (2. rész)


KARANCSI ZOLTÁN

SZTE JGYPK Földrajzi és Ökoturisztikai Tanszék

karancsi@jgypk.u-szeged.hu

A cikk a GeoMetodika 2018. évi 3. számában megjelent tanulmány részletesebb változata, amelyet három részletben adunk közre.

 

Benyomások Grúziából

Kutaiszi 2012-ben, magyar mérnökök segítségével épült modern repülőterére éjjel érkezve szembetűnő a különleges megvilágítású irányítótorony, amit a maga 58 méterével a legnagyobbak között tartanak számon.

A Kutaiszi repülőtér modern irányítótornya

Ugyanebben az évben költözött a városba Tbilisziből a parlament is. Fiatal kora ellenére különösen meglepő, hogy az állam legreprezentatívabb épülete és annak környezete meglehetősen elhanyagolt. Ennek okára nem kaptunk választ.

Az új grúz parlament épülete Kutaisziban 

Első utunk a szubtrópusi Adzsaria fővárosába, Batumiba vezetett, amely az ország harmadik legnépesebb települése. Amellett hogy fontos kereskedelmi központ, jelentőségét forgalmas tengeri kikötője és egyre fejlődő turizmusa adja. Éppen ezért folyamatosan épülnek a tengerparti hatalmas szállodakomplexumok és apartmanházak, ami jól jelzi az ingatlanpiac megélénkülését. A városban lehetőséget kaptak korunk sztárépítészei, hogy megvalósítsák álmaikat. Persze mint minden grúz városnak, Batuminak is van egy „másik arca”, a város szegényeinek lakóhelyei, amelyek már korántsem olyan látványosak, és legszívesebben elrejtenék a turisták szeme elől.

 

Batumi modern tengerparti központja irodaházakkal, a mini óriáskerékkel díszített műszaki egyetem toronyháza, és a kép jobb szélén a 145 méteres ABC-torony, amelyen a DNS-spirálhoz hasonlóan csavarodó szalagon a grúz ábécé 4 méteres betűi kaptak helyet.

 

Modern szálloda Batumi tengerpartján
Szürreális épület (Fehér étterem) Batumi tengerpartján 
Batumi kevésbé mutogatott „másik arca” 

A városban nagyon szép parkok, modern szobrok is helyet kaptak. Az Európa téren áll Médeia szobra, kezében aranyszínű báránybőr látható. A szobor az aranygyapjú legendájának állít emléket, hiszen az egykori Kolkhiszt a görög mitológia az aranygyapjú földjeként említi. A mítosz szerint a görög istenek elhatározták, hogy megszerzik a gazdagságot, boldogságot hozó aranygyapjút. Az istenek kedvence, Jaszón útnak is indul az Argó nevű hajón Kolkhisz felé (ez a jelenet is rajta van a szobron). Erósz nyilával szerelemre lobbantják a kolkhiszi király lányának, Médeiának a szívét Jaszón iránt, aki így a királylány segítségével, minden nehézséget leküzdve megszerzi az isteneknek az aranygyapjút. Egy másik – modern, mozgó – fém szobrot is a szerelem ihletett. Ali és Nino – avagy a grúz Rómeó és Júlia – varázslatos szerelmi története egy megtörtént tragikus esetet elevenít fel. Ali, egy azeri muzulmán arisztokrata család sarja az első világháború idején beleszeretett a szépséges grúz keresztény hercegnőbe. A társadalmi és kulturális ellentétek miatt mégsem lehettek egymáséi, végül Ali a háború áldozatává válik.

Médeia az aranygyapjúval a kezében (Davit Khmaladze szobra, 2007,)
Ali és Nino szobra (Tamar Kvesitadze szobra, 2010,)

Batumitól 10 km-re a párás, szubtrópusi, évente mintegy 3000 milliméternyi csapadékkal öntözött Adzsar-hegység nyugati lejtőjén, a Zöld-fokon hozták létre 1925-ben az ország legjelentősebb botanikus kertjét azzal a céllal, hogy az orosz turistáknak ne kelljen Európába vagy Afrikába utazniuk, hogy szubtrópusi vegetációban gyönyörködhessenek.

Dracéna és legyezőpálmák Batumi botanikus kertjében
Bambuszerdő Batumi botanikus kertjében 

Adzsaria szubtrópusi területei kedveznek a méltán híres grúz tea termesztésének is, ezért a programunkban is szerepelt egy teaültetvény és egy teafeldolgozó üzem meglátogatása. A látogatás azonban nem egészen úgy sikerült, ahogy azt mi vártuk. Maga a látott ültetvény inkább elhanyagoltnak tűnt, de még nagyobb csalódás volt az állítólag karbantartás, felújítás miatt éppen nem működő üzem látványa, ahol a borzasztó állapotok (elhanyagolt, omladozó, piszkos munkaterületek, poros, rozsdás gépek) ellenére a beérkező tealevelek osztályozásának és a csomagolás munkafolyamatainak nyomait láthattuk. Talán legérdekesebbek azok a harmadosztályú tealevél-töredékből téglaformájúvá összepréselt darabok voltak, amelyek bebálázva vártak az elszállításukra. Ezek a Sztálin-tégla néven ismert préselt teák a közép- és belső-ázsiai piacokon még mindig jól eladhatók, mivel ott még kevéssé számít a minőség, a bejáratott márkahűség miatt pedig a mai napig a cirill CCCP betűket, valamint a sarló és kalapács jelet is belepréselik a termékbe.

Adzsariai teaültetvény 
A legrosszabb minőségű, préselt tealevelekből készült „Sztálin-tégla”, mint a grúziai teagyár terméke

Batumitól délre, a török határ mellett fekvő Szarpi kavicsos strandján szerettünk volna megismerkedni közelebbről a Fekete-tenger vizével, de a rossz idő miatt csak a legelszántabbak próbálkoztak a nem túl barátságos vízbe merülni. Folytattuk utunkat észak felé a Rioni-alföldön keresztül az Enguri folyó völgye felé, eközben érintettük a Kolkheti Nemzeti Parkot, amely 1999-ben a Rioni torkolatvidékén kialakított vizes élőhelyek védelmére jött létre (Ramsari terület). Elérve az Enguri folyót megcsodáltuk a már 1961-ben elkezdett, de csak 1987-ben átadott, 4 millió köbméter beton beépítésével elkészített Enguri-duzzasztógátat, amelynek impozáns méretei (szélessége 750 méter, magassága 271,5 méter) lenyűgözik a látogatókat. Jelenleg az ország áramtermelésének közel felét szolgáltatják turbinái. A létesítmény érdekessége, hogy míg a duzzasztógát grúz, addig az áramtermelő egységek a szakadár abház területen találhatók.

Az Enguri-duzzasztógát 

Az Enguri a Magas-Kaukázusból ered a Skhara-gleccser olvadékvizeként. A gleccserek finom szemcseméretű üledéke bekerül az olvadékvízbe. A gleccserpatakok kőzetliszttől zavaros, szürkés színű vizét gleccsertejnek nevezik. Ez a sajátos szín végig követhető az Enguri folyóban is.

Az Enguri folyó 

Tovább haladva már a Magas-Kaukázus hófedte csúcsai keretezik a tájképet. A hóhatár itt 3000 méter körül van. A hóhatár felett kialakulnak a firngyűjtő medencék, ahol 6–8 méter vastag hóból, annak összetömörödésével nagyjából 1 m vastagságú firn, vagy csonthó keletkezik, amiből ha az tovább tömörödik, kipréselődnek a légzárványok is, és ebből születik a kb. 5–10 cm vastag gleccserjég. Ha belegondolunk, hogy a jelentős gleccserek vastagsága akár az 1 km-t is meghaladhatja, elkezdhetjük a számolgatást, hogy vajon mennyi hóra volt ahhoz szükség?

Ma is tartó glaciális folyamatok alakítják a Magas-Kaukázus csipkés gerincét 

Közben megérkeztünk Szvánföld (Szvanéti) központjába, Mesztiába. A város jellegzetességei a lakótornyok, amelyeket a 9–13. század között épültek. Ezek a tornyok átvészelték az évszázadokat, és máig fennmaradtak. Eredetileg a családok gazdagságát szimbolizálták, de menedéket nyújtott a családok között zajló vérbosszúk idején is, mert csak létrán lehetett bejutni a felső szobákba. A tornyoknak fontos szerepük volt nemcsak a szván, hanem a grúz kultúra megőrzésében is, hiszen amikor az arabok, perzsák, mongolok vagy törökök dúlták fel a szomszédos Grúziát, addig ide a magas hegyek közé egyetlen hódító sem merészkedett. Ezekben a vérzivataros időkben ezért a grúzok felküldték értékeiket a szvánokhoz, akik a tornyokban rejtették el azokat.

Mesztia különleges lakótornyaival 

A néprajzkutatók szerint Szvánföld egy élő néprajzi múzeum, hiszen szerintük sehol Európában nem őrződtek meg úgy a középkori hagyományok és szokások, mint itt. Az UNESCO 1996 óta a Világörökség részének tekinti a szván tornyokat és a hegyi falvakat. Igaz, 2004-ig a rossz közbiztonság miatt szinte járhatatlan volt az egyetlen idevezető út, azóta azonban felszámolták a rablóbandákat, és óriási fejlesztésekbe kezdtek. Új utak épülnek, és ma már minden faluba bevezették az áramot. A turizmusfejlesztésnek köszönhetően megépült Mesztiában a szupermodern repülőtér is. Napközben a város utcáin gyakran találkozhatunk sétáló, esetleg egy hatalmas kaukázusi pásztorkutya által terelgetett, vagy éppen az út menti füvet legelő szarvasmarhákkal, de pár nap elteltével már azon sem lepődtünk meg, hogy kora reggel lovak legelésznek a település főterén.

A helyi szarvasmarhák és kutyák barátságosak az idegenekkel 

A várost keresztülvágó Mesztiachala folyó a völgybe érve lerakja a hordalékát, és több ágra szakad. Különleges élményt nyújt a folyóvölgyből felszálló felhők látványa a tornyokkal, és a háttérben húzódó havas csúcsokkal. Egész Szvánföldről, így Mesztiából is hiányoztak a hulladékgyűjtők, pedig nagy szükség lenne rájuk. Sok helyen botlottunk alkalmi szemétlerakókba, amiben esetleg a házi állatok turkáltak, vagy éppen a szél vitt egy-egy darabot tovább. A legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a folyó egyik törmelékszigetén halmozták fel a kommunális hulladékot, talán abban reménykedve, hogy az olvadékvizek idővel továbbszállítják a völgyből.

Kommunális hulladéklerakó a Mesztiachala völgyében 

A következő nap visszatértünk az Enguri völgyébe, és továbbhaladtunk Usguli település felé, ami szintén az UNESCO világörökség része. Ide már nem vezet aszfaltút, ezért buszunkat terepjáróra cseréltük. Útközben megcsodálhattuk a Kaukázus egyik legszebb hegyét, a 4710 méteres Ushbát, amit szépsége és nehézsége miatt méltán neveznek a Kaukázus Matterhornjának.

A két csúcsú Ushba 

Usguli igazi középkori hangulatot árasztó, 2000 méter felett elhelyezkedő település, amely így egy tábla szerint Európa legmagasabb folyamatosan lakott települése (!).

Usguli középkori hangulatot árasztó települése 

Saras utcáit járva, kövekből hevenyészett módon összetákolt rozsdás bádoglemezekkel, palával fedett épületeit látva az az érzésünk támadt, hogy itt megállt az idő. Néhány vaskapura krétával felírt (Bar, Taxi), vagy fából összeeszkábált bódé ajtajára festett felirat (WC) azonban mutatja, hogy a turizmus már ide is elért. A település rozzant szván tornyai felett is eljárt az idő. Van köztük magasabb, de vékony, vagy alacsonyabb, de tömzsi, sőt akad köztük ferde torony is. Egyiket-másikat már csak összedrótozott sarokpántok tartanak egyben. Az itt élők hagyományosan állataikat legeltetik a környező legelőkön, de egyre többen élnek a turizmusból is. A településen keresztülfolyó Enguri völgyét követve egy egykori gleccservölgyben jelentős morénalerakódással, és hosszú időn keresztül megmaradó hófoltokkal találkozhatunk.

A hagyományos állattenyésztés Szvánföldön 
Az Enguri völgyében lerakódott moréna és hófoltok, valamint a völgy végén a Skhara 

A völgy végén megpillantjuk Grúzia legmagasabb csúcsát, az 5201 méter magas Skharát.

Grúzia legmagasabb csúcsa, a Skhara (5201 m) 

Feladatok a cikk feldolgozásához

  1. Indulj el a Fekete-tenger partjáról Batumitól Tbilisziig, majd fordulj északra és menj térképen az orosz határig! Milyen tájakon haladtál keresztül? Milyen ott az éghajlat? Vajon milyen mezőgazdaság, ipar alakult ki ott? Használj éghajlati, földtani térképeket!
  2. Melyik külső erő játszotta a legjelentősebb szerepet a hegységek felszínének kialakításában?
  3. Mekkora részesedése van az Enguri-duzzasztógátnak Grúzia áramtermeléséből?
  4. Mit nevezünk Sztálin-téglának?
  5. Mennyi hóból keletkezik egy 1000 m vastagságú gleccser?
  6. Mire szolgáltak a szván tornyok?
  7. Melyik Grúzia folyamatosan lakott, legmagasabb települése?

Források

Valamennyi fotó a szerző felvétele.

Ambrus G.–Adamkó P. 2016: Inverse Everest. Csúcs a mélyben. A Földgömb, 12. pp. 26–43.

Balázs D. (szerk.) 1993: Magyar utazók lexikona. Panoráma Kiadó, Budapest, 464 p.

Barna B. 2017: Grúzia és a Kaukázus. Túrakalauz. Kornétás Kiadó, Budapest, 166 p.

Bánkuti G. 1974: Grúzia. In: Bakcsi Gy. et al. (szerk.): Szovjetunió. Panoráma Kiadó, Budapest, pp. 508–552.

Csintalan L.–Erőss Á. 2016: A nemlét három árnyalata: a Kaukázus el nem ismert államainak kialakulása és kilátásai. Földrajzi Közlemények. 140. 4. pp. 328–345.

Csüllög G.–Szabó P. 2008: Kaukázuson túli országok – Grúzia. In: Horváth G.–Probáld F.–Szabó P. (szerk.): Ázsia regionális földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, pp. 361–364.

Déchy M. 1907: Kaukázus. Kutatásaim és élményeim a kaukázusi havasokban. Athenaeum Kiadó, Budapest, 478 p.

Gönyei A. 1974: Kaukázus. In: Bakcsi Gy. et al. (szerk.): Szovjetunió. Panoráma Kiadó, Budapest, pp. 34–36.

Gulyás A.–László P. 2015: A jégfejű hegyen – A Kazbek télen. A Földgömb, 4. pp. 43–49.

Gyuricza L. 2009: A turizmus nemzetközi földrajza. Dialóg Campus Kiadó, Pécs, 320 p.

Karácsonyi D. 2008: A grúz hadiút. A Földgömb. 6. pp. 35–42.

Kern Z. 2006: „Glaciális tünemények a Kaukázusban” Százhúsz esztendővel Déchy Mór után. A Földgömb. 7. pp. 32-–37.

Kirschner P. 2015: Látvány, íz, élmény – Grúziában gördülve. A Földgömb, 4. pp. 16–29.

Nemerkényi A. et al. 2008: Délnyugat-Ázsia természeti viszonyai – a Kaukázus-vidék. In: Horváth G.–Probáld F.–Szabó P.(szerk.): Ázsia regionális földrajza. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, pp. 91–97.

Németh D. 2015: Abházia. A Kaukázus geopolitikai börtönében. A Földgömb, 4. pp. 50–55.

Székely A. 1978: Szovjetunió I. Természetföldrajz. Gondolat Kiadó, Budapest, 561 p.

Polgárdy G. 2006: Százötven éve született marosdécsei Déchy Mór. Hétszer a hóhatár felett a Kaukázusban. A Földgömb, 7. pp. 38–41.

https://en.wikipedia.org/wiki/History_of_Georgia_(country)