KAPUSI JÁNOS – BODÓ TAMÁS
Tóth Árpád Gimnázium, Debrecen
kapusijanos@totharpadgimnazium.com, bodotamas@totharpadgimnazium.com
Iskolai tanulmányaink közös élménye lehet, amikor egy-egy ország, város vagy terület nevét ízlelgetve rádöbbenünk a névadás apropójára, a nevekben rejtőző információkra. Az igazi földrajzosok kapásból sorolják a híres helyeket és a nevek hátterét – vagy legalábbis megpróbálják –, de az Óriás-hegység felé tartó hosszú autóbuszút utolsó szakaszán már nyilvánvalóvá vált, hogy a kézenfekvőnek tetsző névmagyarázattal tévúton járunk. Túracélpontunk területe nagyjából a Börzsönyével vethető össze. Legmagasabb pontjára, az 1603 méter magas Snežka csúcsára pillantva pedig elmondhatjuk, hogy minden szomszédunknál találnánk ennél magasabb pontokat. Az alapvető földrajzi paraméterekre tehát ezúttal nem számíthattunk.
A hely és a szelleme
Az Óriás-hegység (csehül Krkonoše, lengyelül Karkonosze, németül Riesengebirge) a csehek legendáriuma szerint a hegyek szelleméről (Krkonoš) kaphatta a nevét, aki védi a jót, bünteti a rosszat, közben pedig őrzi az erdők és a völgyek békéjét. Kirándulásunk során ugyan több helyen is láttunk utalást mesebeli, szakállas figurákra, a mi benyomásainkban jóval kevesebb a transzcendens elem: ahogy régen ez az óriás adta a vidék lelkét, úgy most a turisták adják – vagy épp veszik el azt, olvasattól függően.
A cseh–lengyel határon északnyugat–délkeleti irányban húzódó Szudéták legmagasabb tagja, az Óriás-hegység gránitos tömbje az egyik legmagasabbra emelkedett rögösödött hegység Közép-Európában. Prágától mintegy kétórányi autózással érkezünk meg a hegység lábánál fekvő városkák egyikébe, de csak a szűk, kanyargós, észak–déli irányú folyóvölgyeken áthaladva férkőzhetünk igazán közel a hegység legnépszerűbb túracélpontjaihoz. Mivel az Óriás-hegység a fővárostól északkeleti irányban nyújtózik, több megközelítési lehetőség is kínálkozik, de talán Vrchlabí és Trutnov felől tűnik legközvetlenebbnek az elérés, ezekről a településekről érhetjük el a fenti két túra kiindulópontjait, Malá Úpát és Špindlerův Mlýnt. A hegység nyugati kapuját Harrachov jelenti, középső részén pedig Pec pod Sněžkou síközpontja említhető. A gerinctúra a cseh–lengyel barátságtúra vonalán, gyakorlatilag végig a határon halad. A lengyel oldalon a hegység meredeken lejt, a csillagtúrázáshoz kinézett települések – mint az általunk kiválasztott, közvetlenül a határ mellett elterülő Horní Malá Úpa – a hegyek lábához simulnak (1. és 2. ábra).
Átalakult falvak
A 21. században egyre kevesebb az olyan érintetlen hely, amit még nem alakított át valamilyen szinten az idegenforgalom. Közép-Európára pedig különösen igaz a megállapítás. Szinte minden hely, ahol természeti szépségek rejtőznek, már átesett egy bizonyos fokú turisztikai fejlesztésen, kiépült az az infrastruktúra, ami minden korcsoportnak és társadalmi rétegnek lehetővé teszi a szabadidő hasznos eltöltését.
Nem kivétel ez a vidék sem: a bányászat, a fakitermelés, majd az intenzívebbé váló mezőgazdaság révén átalakult tájat az utóbbi évtizedekben már a tömegturizmus formálja a leglátványosabb módon. Az egykori családi gazdaságok megszűntek, legtöbbször már a családok is eltűntek az időközben síparadicsomokká vált falvakból. Szétszórva, apró házikókban szinte mindenhol panziók működnek, a faluközponti kisiskolák és templomok muzeális emlékké váltak. Hangulatos éttermek, sörfőzdék sorakoznak a főutcákon, közöttük kölcsönzők, ajándékboltok és turisztikai infópontok bújnak meg.
A szocialista iparosítás hatásait az utóbbi évtizedekben egy más típusú környezeti terhelés váltotta fel. A télen még síelőktől nyüzsgő kistelepüléseket nyárra túrázók, biciklisek és bringaszállító buszok (itt: cyklobusy) lepik el, a dinamikusan növekvő látogatószám pedig óhatatlanul veszélyezteti a fajgazdagságukról ismert völgyek és rétek állapotát, noha a hegység mind a cseh, mind a lengyel oldalon nemzeti parki védelem alatt áll a múlt század közepe óta (3. és 4. ábra). Nem meglepő, hogy a természet védelmének, a jelölt ösvényeken maradásnak igen sok táblával igyekeznek érvényt szerezni, hiszen a két park – melyek területe UNESCO bioszféra rezervátum is – hozzávetőleg tízmillió látogatót fogad évente. Ennek fényében érthető, miért is ír a nemzeti park honlapja több mint harminc év civilizációs nyomásról.
Csúcstámadás
Az Óriás-hegység főgerince 1200–1400 méter magasságban, az országhatáron fut. Ebből emelkednek ki a lekerekített, lapos tetejű, kopárnak tetsző, tundra jellegű növényzettel borított csúcsok. Túránk a gerincen, hol erdőfoltokon, hol megtizedelt lejtőkön át vezetett, remek kilátással a hegyoldalban nyújtózó sípályákra és a lengyel kisvárosokra. A törpefenyvesből kiérve nemcsak a metsző szélre lettünk figyelmesekazonnal, hanem a Snežka (németül Schneekoppe, azaz Havas-csúcs) aszimmetrikus púpjára is, tetején az űrállomás díszleteire emlékeztető, meteorológiai állomással, kápolnával, postahivatallal és büfével kombinált épületegyüttessel (5. ábra). A kanyargó-lépcsőző ösvényen felfelé kapaszkodva a növényzet lassan elmaradt mellőlünk és csak a kopárság maradt. Meg a tömeg.
A hegység turistatérképein bejelölt gyalogos és biciklis túraútvonalak színes pókhálóját tanulmányozva egy fejlett túrakultúrával bíró, természeti értékeit becsben tartó vidék bontakozott ki előttünk – és valóban, nyári látogatásunk bármelyik napján kitehették volna a „Csehország megtelt” táblát. Bár több sílift is visz fel a csúcsra, és a túraösvények is jelentős forgalmat bonyolítanak, még így is meglepő volt számunkra a tetőn fesztiválhangulatban hömpölygő, piknikező, sörért és fagyiért kígyózó vagy éppen elheverve bámészkodó sokaság. (6. ábra). A büfékbe lépve természetesen azonnal értelmet nyert a magassághoz illeszkedő árfekvés, valamint a korona és a zloty mellett az euró megjelenése.
A valódi kérdés az, hogy mekkora is lehet valójában egy hegycsúcs teherbírása? Saját harmincfős magyar kontingensünket – valamint az útközben „beazonosított” német és holland csoportokat is – beleértve aznap akár ezren is megmászhatták Csehország legmagasabb pontját. Persze, a panorámát élvezni vágyók nagyságrendje akár hízelgő is lehet, összevetve mondjuk a nyaranta és hétvégente rendre tűrhetetlenül zsúfolt Prágával, amihez utunk során szintén szerencsénk volt. Igaz, a két helyszín látogatóinak köre alig mutat valami átfedést.
Az Elba forrásvidéke
Az Óriás-hegységben eltöltött hét másik kiemelt túrája az Elba forrásvidékére vezetett a hegység nyugati felében. A forrás megközelítésére a szintén sí- és túraközpontként működő Špindlerův Mlýnből induló, az itt még csak pár méter széles Elbát kísérő utat választottuk. A Medvedínre induló felvonó lenti állomásánál induló aszfaltos erdei sétaút nagyjából négy kilométer után vált egyre feljebb kapaszkodó ösvénybe, közben pedig keresztezi a folyót, amelynek laposabb szikláin napozásra is cserélhetjük a túrakedvet.
A monumentálisnak tűnő félköríves sziklafalban (7. ábra) gyönyörködve a turistaút egy cikcakkos sziklalépcsőhöz vezet, ezen felkapaszkodva érünk ki a völgy fölé magasodó, enyhén futurisztikus vendégházhoz (Labská bouda). Innen már csak egy rövid séta innen a folyó forrása (ahogy a térképeken írják: Pramen Labe), ami egy picivel a cseh–lengyel határt adó kopár gerinc alatt, 1386 méteren található, és „dunai” mintára kőgyűrű jelöli (8. és 9. ábra).
Frissítés közben érdemes volt szemügyre venni a folyó menti települések címereiből álló gyűjteményt, az Elbát elsőként fogadó Špindlerův Mlýn címerétől a Hamburg után kiszélesedő tölcsértorkolat peremén épült Cuxhavenéig (10. ábra). A heraldikai tanösvényt és az alatta fekvő völgyet tanulmányozva egyszerre bontakozott ki előttünk a szülőcsatorna?????, ami az Elbát létrehozza. A forrás közelében azonnal egy sziklás vízeséssel (Labsky vodopad) érkezik a meredek falú egykori gleccservölgybe a folyó (11. ábra), ahol összegyűjti az oldalról befutó patakok és a 140 méter magasból alázúduló Pančava-vízesés (Pančavský vodopád) vizét, majd a Fehér-Elbáét (Bilé Labe) is. A völgy alján már egy közel 20 méter széles völgyben folytatja több mint 1000 kilométeres útját a Cseh-medence, majd a német nagyvárosokon át az Északi-tenger felé.
A forrástól már csak pár perc kikapaszkodni a kopár törmelékes gerincre, ahonnan egyik irányban az Elba völgyfőjét, másikban a lengyel oldal tekintélyt parancsoló sziklafalait és apró tengerszemeit látni (12. és 13. ábra). Furcsa belegondolni, hogy lényegében egész nap egy vízválasztó gerincén sétáltunk, hiszen az északi oldalról lefutó vízfolyások már a Balti-tenger vízgyűjtőjéhez tartoznak.
Az Óriás-hegység túraútvonalainak végigjárása mellett szintén izgalmas lehet a hegység déli előterében megbúvó, egész napos kalandokkal kecsegtető sziklaerdők (pl. Cseh Paradicsom, Adršpach) meglátogatása is. Ezek a megkapó sziklaalakzatokból álló látványosságok a hegységtől nagyjából egyórányi autóútra fekszenek és remek programot kínálnak a kirándulóknak, nyáron azonban ezeknél a célpontoknál is sok természetjáróval kell számolni.
A kirándulás a TÁG ODK túramozgalmának keretében valósult meg.
Irodalom
Csehország természet-, tájvédelmi területei III. – Óriás-hegység (Krkonoše) Nemzeti Park
Špindlerův Mlýn (Elba-forrás): (1), (2);
A tanításhoz ajánljuk
Feladatok
- Keresd meg az atlasz és az internet segítségével a fent bemutatott hegységet!
- Hogyan keletkezett a hegység? Mely képződmények utalnak az egykori eljegesedésre?
- Készítsd el az atlasz térképe vagy a Google Föld program segítségével az Óriás-hegység keresztmetszetének rajzát! Ábrázold a hegység növényzetét a keresztmetszeten!
- Hogyan alakultak át a leírásban olvasható tájak az elmúlt évtizedekben?
- Gyűjtsétek össze a turizmus pozitív és negatív hatásait! Említsetek földrajzi, környezeti, gazdasági, társadalmi és kulturális hatásokat is! Készítsetek abból gondolattérképet!
- Kövessétek az Elbát a forrásától a torkolatáig! Hasonlítsátok össze az Elbát más jelentős európai folyókkal (pl. Duna, Rajna)!
- Gyűjtsetek az útleírás címéhez hasonló beszédes földrajzi neveket! Olyan helyeket keressetek, amelyek nevének jelentését is ismeritek! Próbáljatok minél változatosabb listákat készíteni (pl. országok, települések, hegységek, tavak egyaránt szerepeljenek)!
Ez a cikk a GeoMetodika folyóirat 2018. évi 2. számában jelent meg.
A GeoMetodika folyóirat összes megjelent számát itt találja.