Légy része TE is az energiaforradalomnak! – Szemléletformáló tanítási óra

CSONTOS CSABA PÉTER

Ph.D. hallgató, ELTE TTK, Környezet- és Tájföldrajzi Tanszék

csontos.csaba@ttk.elte.hu

 

A 2017-es Energiakövet program céljairól már írtunk. A folyóirat 2018. évi 3. számában pedig olvashatók lesznek a program metodikai tapasztalatai. Ezúttal az egyik foglalkozás, tanítási óra anyagát tesszük közzé.

 

Az óra célja a diákok energetikával kapcsolatos szemléletformálása, valamint az energiatudatos életstílusra való nevelése. A napenergia példáján keresztül lehetőség nyílik az energiaforradalom termelési és fogyasztási oldalának bemutatására, továbbá a különböző természettudományos ismeretek szintetizálására és az energiaföldrajzi összefüggések felvázolására. A tanulók motiváltságát és figyelmét a 21. századi ötletek, megoldások interaktív bemutatásával és a kötetlenebb hangulat kialakításával lehet fenntartani.

Az óra három nagy egységből áll, amelyek között szoros logikai kapcsolat van. A legfontosabb üzenetekre alapozó vetélkedő, a látványos, de ugyanakkor egyszerű „energiahatékony lámpák” bemutatása, valamint a napelemes mobiltelefontöltő teszt dinamikát és változatosságot adhat a foglalkozásnak. Az információk élményszerű átadását egy színes és célratörő prezentáció segíti, a gyerekek kreativitását pedig az óra végén egy asszociációs játék teszi próbára.

Az óra első harmadában az energiagazdálkodással összefüggő, globális környezeti problémák kerülnek fókuszba. Az egyéni felelőségvállalás iránti igény kialakítását ez a szakasz alapozza meg. Logikai láncok segítségével a diákok egy komplex képet kaphatnak arról, hogy a népesedési válság, a túlfogyasztás, valamint a nem megújuló és nem fenntartható energiaforrások használata mekkora kihívás elé állítja az emberiséget.

Tapasztalatszerzés energiahatékony lámpákkal (fotó: Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal)

 

A második harmadban a fent említett környezeti válságok kezelésének egyik leghatékonyabb eszköze, az energiaforradalom kerül fókuszba. A napjainkban zajló dinamikus energiaátmenet termelési oldalának, azaz a megújuló és a fenntartható energiaforrások (ennek az órának a keretében főként a napenergia) hétköznapi hasznosításának bemutatása a cél. Az óra ezen szakaszában a kritikus hozzáállás és a rendszerben való gondolkodás elmélyítése is fontos szerepet kap.

A foglalkozás utolsó részében bemutatásra kerül az energiaforradalom termelési oldala, amelynek legfontosabb eleme a hatékonyság és a takarékosság közötti különbség megértetése. E harmadnak az egyéni felelősségérzet kialakítása, a tudatos energiafelhasználás és fogyasztói magatartás csírájának elvetése a célja. Ehhez nagy segítséget jelentenek: az „energiahatékony lámpák” bemutató, a Jevons-paradoxonra épülő gondolatkísérlet, valamint az energiatakarékossági tippek és praktikák megbeszélése.

A 45 perces tanítási óra az asszociációs játékkal, a vetélkedő eredményhirdetésével, a napelemes mobiltöltő teszt eredmények értékelésével, valamint az energiaforradalommal kapcsolatos legfontosabb információk rövid összegzésével zárul.

A foglalkozás tanítási vázlata, annak indoklása és prezentációja itt érhető el.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.