Így élnek mások

KIS KELEMEN ÉVA

földrajz vezetőtanár

ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium

 

Így élnek mások – interaktív foglalkozás 7. osztályosok számára az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumban az Anthropolisz Egyesület Így élnek mások — Felfedező projekt a világ körül (2012) kiadványa alapján

Így élnek mások – projektkiadvány

 A projekt tartalma

Az „Így élnek mások” projekt magját 16 család fotója adja. A fényképen látható családok a világ különböző kultúráinak és életmódjainak sokszínűségét mutatják be. A tanulók különböző életformákat, lakásviszonyokat, társadalmi helyzeteket ismerhetnek meg.

A projekt célja

A tanulók …

  • sztereotípiák és előítéletek nélkül fedezzék fel a kulturális sajátosságokat. Ismerjék fel, hogy az embereknek – helyzetüknél fogva – különböző lehetőségeik vannak egyetemes szükségleteik (lakni, enni, játszani, tanulni…) kielégítésére;
  • fejlődjön a szociális kompetenciájuk, kapcsolatteremtési készségük;
  • megtanuljanak érvelni, több szempont alapján mérlegelni, mások véleményét elfogadni.

Előzmények

A foglalkozásokat földrajzóra keretében, az aktuális tananyaghoz kapcsolódóan tartottam. A kontinensek földrajzával ismerkedtünk, ebbe illesztettem bele a különböző családok életét feldolgozó témát.

Előkészítés

A foglalkozásokat megelőző órán arra kértem a tanulókat, hogy a következő alkalomra nyolc négy fős csoportba szerveződjenek, ennek megfelelően rendezzék be a termet. Gyakran dolgozunk csoportban, ez tehát nem okozott gondot. A szükséges eszközöket (füzet, színes ceruzák, földrajzi atlasz) hozniuk kellett.

A munka menete

1. foglalkozás

  1. Ismerkedés a képekkel

Nyolc képet választottam ki a tizenhatból, olyan családokét, amelyek országairól (vagy legalább a kontinensről) már tanultunk a tanév során. A képeket elhelyeztem az osztályteremben úgy, hogy jól körüljárhatók legyenek. Majd „csendes múzeumi séta” következett. A tanulók tanulmányozták a fényképeket, akár jegyzetelhettek is, azonban egymással nem beszélhettek.

Csendes múzeumi séta

A csendes vizsgálódás után a tanulók visszatértek csoportjaikhoz.

A következő kérdésekre kellett önállóan, írásban válaszolniuk:

  • Mi jutott eszedbe a képen látottakról?
  • Mi meglepő a képen?
  • Mi tett kíváncsivá a képekkel kapcsolatban?
Benyomások
  1. Ismerkedés a családdal – Amiről tudni szeretnék

Miután a gyerekek megválaszolták a kérdéseket, megoszthatták válaszaikat egymással a csoporton belül, arra kértem a csoportokat, hogy válasszanak egy-egy képet, és adjanak választ közösen az alábbi kérdésekre:

  • Melyik országból származhat a család? Miből gondoljátok?
  • Milyen életkörülmények között élnek? Mi utal erre?

A gyerekek saját csoportjaikon belül megvitatták a kérdéseket.

Ismerkedés a családdal
Ismerkedés a családdal
Ismerkedés a családdal

 

  • Mire vagy kíváncsi? – Kérdezz a családtól!
Mit szeretnék tudni?

Ezután a tanulók a családhoz intéztek kérdéseket, amelyeket egymással is megosztottak a csoportok. Majd minden csoport megkapta „saját” családja részletes névjegykártyáját, amit összevetettek a családról, családtagokról alkotott elképzeléseikkel. Végül egy közös világtérképen kiszínezték az ország erületét, ahol a család él.

2. foglalkozás

  1. Legbecsesebb tárgyak – vágyak

A fotókon látható tárgyak közül ki kellett választaniuk a tanulóknak, melyik lehet az, amelyet az egyes családtagok a legnagyobb becsben tartanak.

Melyek a legfontosabbak a család létfenntartásához?

Vajon milyen ajándéknak örülnének a családok, családtagok a legjobban?

Ismét összehasonlították elképzeléseiket a tényekkel.

  1. „Az én családi fotóm”

A továbbiakban arról beszélgettünk, miben különbözne a saját családjukról készült kép a most megismert családétól. Mik az ő vágyaik, mi jelenti számukra a legfőbb értékeket.

„Ha a te családodról készülne hasonló fotó, mit ábrázolna, a feltett kérdésekre mik lennének a te válaszaid?”

Tapasztalataim

A téma nagyon jól illeszthető a földrajzórák sorába, akár a kontinensek témakörében, akár a társadalomföldrajzi témák keretén belül a globális problémák, pl. szegénység témakörében. A projekt remek módszer a szegénységgel szembeni érzékenyítésre. A tanulók nagy érdeklődéssel dolgoztak.

A gyerekek véleménye

  •  „nagyon érdekes volt látni, hogy milyen sokféle család van”
  • „sokkal jobban tudom értékelni azt, amim van”
  • „nem az anyagiak jelentik a boldogságot”
  • „amikor országokról tanulunk, ott igazi emberek élnek”
  • „sosem láttam még közelről ilyen szegénységet”
  • „elfogadóbb leszek”

 

Forrás:

  • Így élnek mások – Felfedező projekt a világ körül, Anthropolis Egyesület, 2012
  • Képek: a szerző saját felvételei (a fotók jogtiszták, szabadon felhasználhatók) 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.