Földrajztanítás a tanulók kedvelt olvasmányain keresztül

CSUVÁR BERNADETT

tanár, Rákospalotai Meixner Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

bcsuvar@gmail.com

Ez a cikk a GeoMetodika folyóirat 2017. évi 1. számában jelent meg. A GeoMetodika folyóirat összes megjelent számát itt találja.

 

Bevezető

A tanulók az iskolába lépéstől kezdve találkoznak az olvasás tevékenységével. A betűk elsajátítása után hamarosan megjelennek az életükben a nem épp közkedveltségnek örvendő kötelező olvasmányok. Majd az évek múlásával egyre kevésbé érzik azt, hogy az irodalom élvezete lenne a legkedvesebb elfoglaltságuk. Ennek ellentmondani látszik az a tapasztalatom, hogy a diákok rendszeresen vaskos, a tanítási órák anyagához nem kötődő tartalmú könyvekkel érkeznek az iskolába. Ezekben a szinte kivétel nélkül fantasztikus irodalmi művekben sok földrajzi tartalmat találunk, amelyek azonban nem kerülnek be a földrajzórák anyagába, a tanítási-tanulási folyamat nem épül a tanulók olvasmányélményeire.

A mai világban a különféle tudományterületek képviselőinek kell ún. „team munkákban” közösen dolgozniuk, hatékonyan kooperálniuk, információk tömegéből kiszűrni a lényeget, feldolgozni, értelmezni és felhasználni az információkat. Ezért különösen fontos lehet a tanulók azon készségeinek kifejlesztése, amelyek lehetővé teszik számukra az „átjárást” az egyes tudományterületek tartalmai között, illetve a közöttük lévő összefüggések felfedezését. Míg a sikeres oktatás fellegvárában, Finnországban 2017-ben már a tantárgyak megszűntetéséről és kötelező multidiszciplináris oktatásról szólnak a hírek, Magyarországon a hagyományos tantárgyak keretében kellene a tanórákon kívüli tapasztalatokat hozzáférhetővé tenni a tanulók számára, ezzel is felkészítve őket a jelen és a jövő kihívásaira. Éppen ezért földrajz-magyar szakos tanárként célom a földrajztanítás megszokott módszertani eszköztárának bővítése azáltal, hogy a tanulói olvasmányélményeket beépítem a földrajztanításban. Ehhez összeállítottam egy feladatgyűjteményt a 7–10. évfolyamok számára, amiben földrajz óravázlatokba ágyazott feladatok találhatók egy-egy irodalmi mű tartalmára építve. Tartalmukat ajánlom az olvasó figyelmébe az alábbi tanulmányban.

 

Kattintson ide a teljes cikk elolvasásához…

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.